Üzletünk a Fejhallgató Szerviz 2014. augusztus 4 óta működik. Ebben a szervizben egy hiánypótló szolgáltatást nyújtunk, fejhallgatók és fülhallgatók vezetékes hibáinak javításával foglalkozunk. A következőkben szeretném tömören összefoglalni a javítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat:

  • A javítandó eszközök leadása és átvétele kizárólag személyesen, Budapesti üzletünkben az Üllői út 70-ben lehetséges, hétfőtől-csütörtökig 12 és 18 óra között.
  • A javítás ára a hiba függvényében változik. Egy eszköz javítása minimum 3.000 forintba kerül. A javításra pontos árajánlatot csak a szervizben hibamegállapítás után tudunk adni. A hibamegállapítás díjtalan.
  • A javítás átfutási ideje átlagosan egy hét. Hogy mikorra lesz kész a javítás az attól függ, hogy az Ön fejhallgatója mikor kerül sorra, hány javítás van előtte. A fejhallgatókat leadási sorrendben javítjuk.
  • A javítás elkészültéről telefonon értesítjük. A megjavított fejhallgatókat a javítás elkészülte után egy hónapon belül át kell venni.

Amit javítunk:
Fejhallgató és fülhallgató kábelek javítását vagy teljes cseréjét vállaljuk. Javítunk kontakthibát és kábelszakadást is. Kizárólag fejhallgatókat és fülhallgatókat javítunk. Leggyakoribb javítások a jack dugó csere, kábel javítás forrasztással és a teljes kábelcsere.

Amit nem javítunk:
Törött, mechanikusan sérült vagy hiányos fejhallgatók javításával nem foglalkozunk. Kizárólag bluetooth-os módban használható fejhallgatókat sem javítunk. Áramköri hibák javítását, például mikrokapcsoló vagy USB aljzat cseréjét nem vállaljuk.