Megjavítottunk egy Bose on-ear fejhallgatót, ami korábban kontakthibával küzdött. Ennek a fejhallgatónak egy rövid jack dugós kábel jön ki a tetejéből, és ehhez csatlakozik egy hosszabb toldókábel, amolyan cserélhető kábeles megoldásként. A gyártó valamiért ezt találta ki ahelyett, hogy egy felületre szerelhető jack aljzatot rakott volna a fejhallgatóra, pedig szerintem ez a variáció kevésbé tartós, hiszen minden ami a kábelen van (csatlakozó, dugó, aljzat, vezérlő doboz, stb.) egy újabb sérülékeny pontot eredményez.

Egyelőre ennyit a tartóssággal kapcsolatos elméleteimről, most pedig leírom a javítás lépéseit. A kábel ismét csak a jack dugó tövében sérült, a sérülés mint általában kívülről most sem látható. Ennél a javításnál fontos a sorrend. Először a jack dugót kell felszerelnünk a kábelre, hiszen ha az eredetihez hasonló rövid kábelt szeretnénk, arra utólag nehéz lenne ráforrasztani a csatlakozót. A fejhallgatóból kijövő kábel törésgátlóját egy olyan szilikon elemmel helyettesítjük, mint ami a jack dugó végére is kerül majd. Az új csatlakozó vezetékeinek bekötése tetszőleges, de lehetőség szerint igazodjunk a szabványhoz, vagyis a réz színű vezeték legyen az árnyékolás, a piros a jobb hangcsatorna a zöld pedig a bal hangcsatorna. Belül a vezetékek forrasztásait vékony zsugorcsövekkel szigeteljük.