Z-Tactical Comtac II hallásvédő fültokot avagy headsetet javítottam. Ezeket a fajta eszközöket airsoftozáshoz illetve lövészethez használják. A bennük lévő elektronika révén védelmet nyújtanak a lövés pillanatában fellépő hirtelen zaj ellen. Ez a példány feladta nekem a leckét. Alaposabb átnézés után kiderült, hogy a főkábelt, annak csatlakozóját, a fejpánt kábelt és a mikrofon csatlakozóit is ki kell cserélni, mert ezek az alkatrészek bizony már elhasználódtak. Nem egy kéjhömpöly ezzel a kínai holmival dolgozni, de láthatjátok, hogy abszolút javítható és szépen fel lehet újítani.
A kereskedelmi forgalomban kapható taktikai headsetek, hallásvédő fültokok és airsoft headsetek zömét civil felhasználásra szánták. Ezek a headsetek megjelenésükben katonai eszközökre hasonlítanak, de általában nem felelnek meg a katonai szabványoknak, ezáltal kevésbé megbízhatóak és strapabíróak. Az eszközök tartóssága illetve javíthatósága nagyban függ attól, hogy a gyártó mennyire volt körültekintő a tervezéskor és hogy milyen anyagokat használt az adott modellhez.
A headsetek csatlakozója katonai csatlakozó is lehet, ez esetben például U-174/U típusú csatlakozó, de a csatlakozó bekötése típusonként eltérő lehet.
| Z-Tactical Comtac II | ||
|---|---|---|
| Pin 1 | [-] Mikrofon | fehér vezeték |
| Pin 2 | [+] Mikrofon | piros vezeték |
| Pin 3 | [+] Hangszóró | sárga vezeték |
| Pin 4 | [-] Hangszóró | fekete vezeték |
A főkábel érintkezési hibás volt a törésgátló tövében, ahol a headsetbe csatlakozik. Miután szétszereltem a headsetet és kivágtam a kábelből a sérült részt, sajnos kiderült, hogy a kábel belső vezetékeinek szigetelése elöregedett és emiatt hajlításkor töredezik. Ez csak a kábel teljes cseréjével orvosolható. A csatlakozóval egybegyártott kábel ugyan olcsóbb megoldás lett volna, de ezzel a fajta csatlakozóval jellemzően csak spirál kábel kapható. Hogy az új kábel a gyárihoz hasonló legyen, FK-50-4P-S típusú kábelből illetve Nexus TP-120 típusú szerelhető kivitelű csatlakozó dugóból szereltem össze az új kábelt.
A headset szerelése közben éreztem, hogy a fejpánton átmenő kábel külső burkolata már nem elég rugalmas, a kábel elöregedett és felkeményedett. A fejpánton átmenő kábelben 7 belső vezeték fut mindamellett, hogy viszonylag vékony. Nem volt kéznél ilyen kábelem, ezért azt sütöttem ki, hogy kettő darab 4 eres FK-20-4P típusú kábelt húzok be egy PVC csőbe új fejpánt kábel gyanánt. Hát, nem volt egyszerű mutatvány, de némi szilikonzsír segített. A gumi kábel átvezetőket is újakra cseréltem.
Mindezek után következett a tesztelés, melynek során arra jutottam, hogy a headset még mindig nem jó, ugyanis a mikrofon csatlakozója is érintkezési hibás.
A zajszűrő funkció kettő darab AA méretű elemmel működik, de az eszköz kommunikációra azok nélkül is használható. A headseten mindössze kettő gomb található. Ezeket egyszerre benyomva lehet a zajszűrő funkciót be- és kikapcsolni, majd bekapcsolást követően ugyanezekkel a gombokkal lehet a hangerőt növelni avagy csökkenteni.
A teszteléshez egy elektret mikrofon erősítő áramkört használtam egy a csatlakozó típusának és bekötésének megfelelő átalakító adapterrel. A mikrofon kábelén egy L alakú, két érintkezős csatlakozó dugó található, melyet a headseten lévő aljzatba kell csatlakoztatni. Itt megint valami kreatív megoldást kellett találni. A gyári csatlakozókat derékszögű RCA dugóra illetve beépíthető aljzatra cseréltem, mégpedig egy olyan típusra, ami elég robosztus és a csatlakozó dugó szorosan rögzül az aljzathoz, ugyanakkor szabadon elforgatható. Végül a sikeres javítás örömére a mikrofon is kapott egy új szivacsot.


