Megjavítottam egy Creative Sound Blaster Tactic3D Sigma headsetet, aminek el volt szakadva a két hangszórót összekötő kábele, valamint a mikrofonja sem működött szintén egy vezeték szakadása miatt.
Első lépésben szétnyitottam a hangszórótartó dobozokat miután eltávolítottam a fülvédő burkolatokat és kicsavaroztam a rögzítőcsavarokat, majd multiméterrel kimértem a hangszórók közti érintkezést. Mivel ez egy stereo headset, a hangszórók földelése közös, az audiojel azonban két külön vezetéken érkezik a főkábelből. A két hangszóró között tehát egy kéteres kábel fut végig a felső részen, ebben volt a szakadás. Eltávolítottam a két hangszórótartó dobozt, majd egy új kábeldarabot vezettem át a felső részen. Elvégeztem a forrasztásokat, és miután kipróbáltam a javítást újból összeszereltem a dobozokat.
A vezérlődobozt is szétnyitottam, mert a mikrofon sem működött. A vezérlődobozban van egy kapcsoló a mikrofon számára és egy potméteres tekerős hangerőszabályzó. Az áramkör két szélén vannak a vezetékek érintkezői, ezek közül az egyiket újra kellett forrasztanom.