A Fejhallgató Szervizben vezetékes fejhallgatók és headsetek kábelhibáinak javításával foglalkozunk.
A Szerviz Blogban a javításokat bemutató cikkeket olvashat.
A honlapon minden fontos információt megtalál szolgáltatásainkkal kapcsolatban.
Ezek a fotók a felújítás közben és után készültek. A falak eredetileg fehérek voltak, és itt-ott már repedeztek. Szerettem volna kicsit otthonosabbá és barátságosabbá tenni az üzletet. Mivel ez egy régi épület, a falakat festés előtt ki kellett javítani. Ahol a vakolat repedt vagy sérült volt, ott spaklival le kellett kaparni, majd ki kellett glettelni. A glettelés eltünteti a fal hibáit, egyenetlenségeit, végül ha a mester jól végezte dolgát, akkor egy teljesen sima felületet kapunk, amire már lehet festeni. Egy barnás színt választottam, mégpedig a Platinum “nyílfű” fantázianevű festékét. Az alsó lambéria sötétbarna lett, a falakhoz a barnát ugyan annyi fehérrel kikeverve tejeskávéhoz hasonló színű festéket kapunk. Az álmenyezetnél, valamint a két szín találkozásánál ecsettel kellett kihúzni a széleket, ezt hívják snejdolásnak. A nagyobb felületeket festőhengerrel gurítottuk le. Az eredménnyel elégedett vagyok, és remélem, hogy az üzletbe látogatóknak is tetszeni fog.
Elkészült egy újabb fejhallgató, egy Sony MDR-ZX600. Az eredeti kábele leszakadt az Y elágazástól lefelé, ezért egy új kábelt kellett hozzá készítenem.
A gyári kábel egy szürke színű lapos, gubencmentes kábel volt. Mondjuk szerintem csak a vékony fülhallgató kábeleknél van jelentősége a lapos kialakításnak, amit a gubancolódás ellen találtak ki. Illetve a hosszabb kábelek esetén hasznos. Viszont a gyári kábelben a legtöbb típushoz hasonlóan sodrott rézszálas vezeték volt.
Én egy vékony dupla sztereó fejhallgató kábelt szereltem rá, melyben normális, azaz strapabíró vezetékek vannak. Csatlakozóként egy szabványos, 3.5 mm-es tüskeátmérőjű Amphenol jack dugót használtam, melynek aranyozott az érintkező része, és mindenféle lejátszóba pontosan illeszkedik precíziós kialakításának köszönhetően.
Sokszor kérdezik, hogy a kábel cseréjével romlik-e a hangminőség. A válaszom az, hogy a füles pont ugyan úgy fog szólni, mint eddig. Ha egy nagyon rossz minőségű kábelt használnék (de miért is tennék ilyet), akkor műszerrel talán mérhető volna némi eltérés, de a hangzást és hangminőséget legnagyobb mértékben a hangszórók karakterisztikája határozza meg, tehát a kábel vagy a dugó minősége nem igazán hallható.
Ahhoz képest, hogy hányféle színben hoztak már AKG K518 fejhallgatót, a Szerviz Blogban korábban csak két sárga színű és egy lila szerepelt. Na ez most egy fekete lesz. A dugó tövénél volt kontakthibás a kábele. A jack dugó cseréjével is meg lehetett volna oldani a dolgot, de a megrendelő a teljes kábelcsere mellett döntött, mert ezzel a javítással a fejhallgató hosszabb ideig fog probléma nélkül működni.
A fülpárnák eltávolítása után szétcsavaroztam a hangszórótartó dobozokat, amiket oldalanként 3-3 csavar tart össze. Ez után összecsomagoltam a régi kábelt (minden maradék alkatrészt vissza szoktam adni). Ennél a típusnál a törésgátlókat szerencsére nem kell külön fúrkálni, egyszerűen bele lehet dugni az új kábelt. A javításhoz egy vékony dupla sztereó kábelt használtam, 1.2m hosszúságút. Miután beforrasztottam a vezetékeket a hangszórók érintkezőire, csomó helyett ragasztással rögzítettem a kábelt és a törésgátlókat a műanyag tokhoz.
A felül beforrasztott új kábel másik végére egy szerelhető jack dugó került. Egy 3.5 mm-es tüskeátmérőjű Amphenol márkájú sztereó dugót használtam, ami fémvázas, fekete színű, és az érintkező tüskéje aranyozott. Ez egy kiváló minőségű alkatrész. Felszereléséhez először rá kell húzni a fémvázat és a szigetelő csövet a kábelre. Utána be kell forrasztani a vezetékeket, a kábelsarut pedig a kábelre kell szorítani egy fogóval. A szigetelő csövet ragasztóval öntöttem ki, végül összecsavaroztam a fémvázat a tüskével.
A javítás alanya egy Urbanears fejhallgató. Ez a javítás sem mostanság volt, dehát el vagyok maradva a posztolással, mert szerencsére van mit javítani.
A fotókon látható fülhallgató egyszer már volt javítva, ezért láthatjátok rajta az általam használt a Lumberg dugót, amire a gyári jack dugót korábban cseréltem a kontakthiba megszüntetése érdekében. Az első fotón az is jól látható, hogy mi okból került hozzám ismét ugyanez a fejhallgató: az Y elágazásnál szakadt el a kábel.
Alapszabály, hogyha nem muszáj, akkor a kábelt középen nem toldozgatjuk, mert az kevésbé tartós megoldás, éppen ezért teljes kábelcserét javasoltam. Az új kábel egy fekete színű dupla sztereó fejhallgató kábel, melyre egy szintén fekete színű Amphenol dugót szereltem. Ez sem elnyűhetetlen, de a gyári kábelnél mindenképpen strapabíróbb.
Felújítottam egy kontakthibás Lenco K106 fejhallgatót. Mozgatásra néha elment a hang az egyik oldali hangszóróból, mert főkábel és a fejpántban futó kábelek sajnos idővel elhasználódnak.
Ez egy “retró” fejhallgató a 80-as évekből. Elég nagy méretű hangszórótartó dobozai vannak, viszont szépen szól. Jól ki van találva, mert amikor ezt gyártották, biztosan nem arra gondoltak a tervezők, hogy a vásárlók minden évben újat vegyenek, mint manapság. Például a kábelek fém kapcsokkal vannak rögzítve, a főkábel pedig a spirálos kialakításnak köszönhetően kellően rugalmas és strapabíró. Ennek ellenére idővel ez a fejhallgató is meghibásodott, de a javításnak köszönhetően remélhetőleg még jó ideig használható lesz.
Első lépésként szét kellett szedni a dobozokat, hogy a kábel cseréjekor hozzáférjek a forrasztási pontokhoz. A doboz külső oldalán középen található egy csavar, ami a hangszóró hátsó részén lévő furatba illeszkedik. Elegáns megoldás. A főkábelt egy újra cseréltem, de megtartottam az eredeti jack dugót, ami szerelhető típus, vagyis csak egy kábelsaru és a forrasztások rögzítik a kábelhez. A doboz belsejében a hangszórók érintkezőire forrasztottam a vezetékeket. A fejpántban futó kábelt is ki kellett cserélni. Miután ezzel elkészültem, összeszereltem a dobozokat és visszaraktam a fülpárnákat a fejhallagtóra.



























